Az urológus 5 tanácsa prosztatarák ellen

Az urológus 5 tanácsa prosztatarák ellen

Dr. Rákász István Létrehozva: 2020.03.13 08:01

A férfiakat érintő összes daganatos betegség közül a 2. leggyakoribb a prosztatarák, amely azonban korán felismerve jó eséllyel gyógyítható.  Dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa az urológiai szűrés és a megfelelő életmód jelentőségéről beszélt.

A megfelelő életmód védőfaktor

A Harvard School of Public Health tanulmánya szerint a prosztatadaganattal diagnosztizált férfiaknak sokkal jobbak a túlélési esélyei, mint például bizonyos szívbetegségek esetén. A szakmai anyagból az is kiderül, hogy az egészséges életmód nagyon fontos szerepet játszik a prosztatarákból való felépülésben és a megelőzésben is. Mivel csak az Egyesült Államokban évi több, mint 180 ezer férfi szembesül a prosztatarákkal, (hazánkban pedig évente 4000 férfi kap ilyen diagnózist) a kutatók pedig remélik, hogy az eredményeik még erősebben fogják sarkallni őket, hogy váltsanak egészségesebb életvitelre. Ez ugyanis nem csak a magának a betegségnek javítja a gyógyulási kilátásait, de az élethosszt és az életminőségét is pozitívan befolyásolja.

Az 5 legfontosabb tanács az urológustól

A prosztatarák megelőzésében, kezelésében az életmód egyes elemei és a tudatosság is fontos szerepet játszanak. Íme, a legjobb tanácsok megelőzéshez, korai felismeréshez és gyógyuláshoz.

1. Felelősségteljes párkapcsolat

A gyakori partnerváltás (különösen védekezés nélkül) komoly rizikófaktor, hiszen még orális szex során is kerülhetnek gyulladást okozó baktériumok a húgycsőbe.

A prosztatarák megelőzésében döntő az életmód és a szűrés.2. Rendszeres mozgás

A rendszeres mozgás sokféle daganatos betegség megelőzésében játszik szerepet, a kezelés előtt vagy a kezelés után rendszeres fizikai aktivitást végző daganatos betegeknek pedig 40%-kal nő a túlélési esélye a nem mozgó betegekéhez képest. A prosztatabeteg férfiak számára a medencefenék izmait a tervezett műtét vagy sugárkezelés előtt is érdemes célzottan edzeni, mert ez a beavatkozás utáni rehabilitációt is gyorsíthatja.

3. Kiegyensúlyozott étkezés

A fő irányelvek közé tartozik az alkohol, főként a tömény szeszek kerülése, a csípős, fűszeres ételek visszaszorítása, a telítetlen zsírsavak beillesztése az étrendbe, főként olajos magvak és tengeri hal formájában. Közismertek a tökmag és a kisvirágú füzike jótékony hatásai.

4. A prosztata rendszeres kiürítése

Az aktív nemi élet kifejezetten terápiás hatású.

5. Urológiai szűrés

A prosztataszűrés életet menthet.A szakemberek szerint a korai felismerésben jelentős szerepe annak, hogy már az első tüneteknél orvoshoz forduljanak a férfiak. Fel kell figyelni a vizelési nehézségekre, a növekvő gyakoriságra, esetleg a fájdalomra, véres vizeletre. 45 év felett azonban tünetek nélkül is fontos az éves urológiai szűrés.
- A véranalízis során végzett PSA, vagyis prosztata-specifikus antigén teszten kívül nagyon fontos a tapintásos vizsgálat. Ilyenkor a végbélnyíláson keresztül tapintjuk ki a prosztatát, és szükség esetén nyomással kipréselünk egy kis folyadékmintát is. Ebből bakteriológiai elemzés készül, esetleges gyulladást okozó kórokozók után kutatva. Ha a vizsgálatkor fokozott érzékenység jelentkezik, az akár gyulladásra is utalhat – mondja dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa. - Fontos lehet még a vizeletáramlási vizsgálat és az ultrahangos képalkotás is, ez utóbbi hason át vagy a végbélen keresztül is történhet. Utóbbi esetben az ultrahangkészülék egy speciális tartozéka segítségével igen részletesen tanulmányozhatjuk a prosztata állományát. Már kis elváltozásokat is felfedezhetünk, azt azonban nem lehet megállapítani, hogy ezek jó- vagy rosszindulatúak, ezért eltérés esetén további kivizsgálásoknak kell következniük. 

Forrás: Urológiai Központ (www.urologiaikozpont.hu)

 

 

Téma szakértője

Orvos válaszol

61.éves vagyok -két hónapja volt BPH_TURP-műtétem-kezelő orvosom nem adott választ.Szeretném tudni meddig fájhat,meddig vérezhet, és még milyen szövödmények lehetnek..,..?-Szeretném ha az ejakulátum újból a húgycsőből jöhetne-ez lehetséges?
Köszönettel: J.

Dr. Rákász István
Dr. Rákász István urológus
Tisztelt Uram!
3-6 hónap szükséges, hogy teljesen meggyógyuljon. Jelenleg lehetnek még panaszok, de ha erős vérzése van vissza kell menni urológusához. A legtöbb prosztata műtét után a magömlés véglegesen megszűnhet.
Üdvözlettel dr. Rákász István

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Jófej

Pontosan akkor hívtak be, amire meg volt beszélve az időpont, és Doktor Úr is nagyon jófej volt!

További vélemények

Prima Medica Egészségközpontok

Tisztelt Pácienseink!

Az Ostrom utcai rendelőknek otthont adó épületen teljes felújítást végzünk, hogy egy kellemes környezetben fogadhassuk a gyógyulni vágyókat. A felújítással kapcsolatos kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!

Köszönettel:

Prima Medica Egészségközpontok