Prosztata

Prosztata

Szerző: Urológiai Központ Létrehozva: 2019.03.07 10:44 Módosítva: 2023.03.27 15:16

A férfiak körében, a húgy-ivarrendszer problémái közül vezető helyet foglal el a prosztata megbetegedései. A leggyakrabban előforduló betegségek a prosztatagyulladás, a jóindulatú prosztata megnagyobbodás és a prosztata rákos megbetegedése.

A prosztata, vagy dülmirigy gesztenye alakú és nagyságú, a húgyhólyag alatt, körülfonva a húgyvezetéket, helyezkedik el. A kivezető csöve a húgycsőbe nyílik, ugyan úgy, mint az ondóvezetéké. A megtermékenyítés során mindkét váladékra szükség van, a hímivarsejtek anyagcseréjéhez és mozgásához. Így a prosztata folyadék az ondó része, mely ejakuláció közben, a prosztata izmainak összehúzódásának köszönhetően préselődik ki.

A prosztata megbetegedések szakorvosi kivizsgálása nagyon fontos, mert a betegségek tünettana nagyon hasonlóak.

Prosztatagyulladás

A prosztata gyulladásos megbetegedései között akut és krónikus gyulladást tudunk megkülönböztetni.

Az akutan jelentkező betegségnél az általános gyulladás tünetei mellett (láz, rossz közérzet) gyakori vizelési inger jelenik meg, illetve előfordulhat véres vizelet, vagy a húgycsőből gennyes folyás is. Jellemző még, hogy a gyakori vizelési inger ellenére csak pár csepp vizelet ürül. Az alhasi területről fájdalom sugárzik ki a végbélbe. A prosztata duzzanata miatt a húgycső összeszűkül, a vizelet sugara egyre vékonyabb lesz. Ha elzáródás történik a gyulladás okozta megnagyobbodás miatt, akkor állandó vizelési inger mellett nem ürül vizelet, amire a köldök alatt előredomborodó egyre telítődő hólyag utal.

A betegség kezeléséhez mindenképpen szakorvos segítségét kell kérni. A bakteriális fertőzés igazolása után, hosszan tartó, célzott antibiotikumos kezelést kell folytatni. A gyulladás elhanyagolása életveszélyes állapotot idézhet elő.

Krónikus prosztatagyulladás

Általában idősebb korban jelentkező probléma, mely nem teljesen kikezelt akut gyulladás következménye, de akár a szervezetben jelenlevő góc következménye is lehet. A sok üléssel járó foglalkozású páciensek esetében gyakrabban előforduló probléma. A tünetei enyhébbek, de kellemetlenebbek. Fájdalom, gyakori vizelési inger, akár éjszaka több alkalommal is, potencia és libidó csökkenés. A szakorvos által előírt kezelés akár hónapokig tartó folyamat is lehet.

Prosztata megnagyobbodás

A prosztata megnagyobbodás általában 40 éves kor körül alakul ki. Ilyenkor nem sejtszaporulatról beszélünk, hanem a sejtek mérete növekszik meg (hiperplázia), összenyomva a prosztata belsejében lévő ereket, idegeket. Így a keringés romlik és fájdalom lép fel. A megnagyobbodott prosztata összenyomja a húgyvezetéket.

Porsztata megnagyobbodás tünetei:

  • gyakori vizelési inger
  • a vizelet vékony sugárban ürül, időnként megakad, majd újraindul
  • vizelet visszamaradás a hólyagba
  • vizelés után utócsöpögés

Prosztatarák

A prosztatarák a férfiak rákos megbetegedései között a harmadik leggyakrabban kialakuló betegség. Ritka, hogy 60 évnél fiatalabb férfiaknál jelentkezik. Ilyenkor nem a saját sejtek hiperpláziájáról beszélünk, hanem a daganatos szövetet kóros, szabálytalanul osztódó sejtek alkotják.

Sajnos sokszor már végső stádiumban diagnosztizálják, mivel tünetei hasonlítanak a jóindulatú prosztata megnagyobbodás panaszaira, így az időben történő, differenciál diagnózis nagyon fontos. A betegség gyanújelei még a véres vizelet, illetve a vizeletürítéskor jelentkező égető, csípő érzés. A diagnózis felállítására az úgynevezett PSA laborvizsgálat és a prosztat biopszia elvégzése szükséges.

Terápiák

Mielőtt bármiféle kezelésbe, legyen az gyógyszeres, vagy alternatív terápia, belekezdünk, fontos szakorvost felkeresni a pontos diagnózis felállítására. Az általa kért vizsgálatok eredményéből derül ki, hogy jóindulatú prosztata megnagyobbodás, vagy esetleg prosztatarák áll a tünetek hátterébe.

Téma szakértői

Dr. Böszörményi-Nagy Géza

Dr. Böszörményi-Nagy Géza

urológus
Dr. Rákász István

Dr. Rákász István

urológus
Dr. Nagy Károly PhD

Dr. Nagy Károly PhD

urológus

Prima Medica Egészségközpontok

Tisztelt Pácienseink!

Az Ostrom utcai rendelőknek otthont adó épületen teljes felújítást végzünk, hogy egy kellemes környezetben fogadhassuk a gyógyulni vágyókat. A felújítással kapcsolatos kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!

A felújítás ideje alatt a rendelők zavartalanul működnek!

Köszönettel:

Prima Medica Egészségközpontok