A vesemedence-gyulladás, vagy pyelonephritis a vesemedence bakteriális fertőzése. A kórokozók vagy a húgycsövön keresztül, vagy a nyirokkeringés közvetítésével a bélrendszerből érkezik. Ha látszólag ok nélkül magas láz alakul ki, akkor fontos, hogy gondoljunk rá, és mielőbb vizeletvizsgálat és szakorvossal való konzultáció történjen.
A vesemedence-gyulladásnál a vesék nyálkahártyája és a kiválasztórendszer is érintett. A fertőzés az egyik vagy mindkettő vesét is érintheti, nőknél gyakoribb, de férfiaknál is előfordulhat.
A pyelonephritis lehet akut, mely magas lázzal, hidegrázással és erős fájdalommal jár, illetve krónikus, mely pangó vizelet (elfolyási akadályozottság) talaján, vagy más, immunrendszert gyengítő betegség mellett jelentkezik. Ilyenkor a baktériumok jócskán elszaporodnak és a panaszok intenzitása és megjelenési formái változóak lehetnek.
Általában a bélből származik a baktérium a húgycsövön keresztül, így okozva a gyulladást. De más, fent nevezett úton is érkezhet a kórokozó. Az a tünetek hírtelen jelentkeznek és igen intenzívek.
Tünetek:
A kivizsgálás az anamnézis felvételén túl, mely már önmagában is informatív a szakorvosa számára, laborvizsgálat történik. A vérvétel alkalmával a gyulladásos paramétereknek van nagy jelentősége, illetve a vesefunkciós értékeknek. Az általános vizeletvizsgálatnál a fehérvérsejt szám és vizelet üledéket nagyon mérvadó, illetve vizelettenyésztés alkalmával a pontos baktériumtörzsről és a baktériumok érzékenységéről kapunk információt. Így a célzott antibiotikumos kezelés pontosan meghatározható.
A laborvizsgálatokon túl képalkotó diagnosztika is történi. Az ultrahang vizsgálat folyamán képet kaphatunk a vese állapotáról, az esteleges elfolyási nehézségekről, esetleges vese rendellenességről, melyek további vizsgálatokat (pl: CT, urográfia) indikálhat.
Az általános tünetei terápia mellett, láz-, fájdalomcsillapító, a mielőbbi célzott antibiotikumos terápia elengedhetetlen. A gyógyuláshoz elengedhetetlen az ágynyugalom és a fokozott folyadék bevitel. A betegség megfelelő körülmények között otthon is gyógyítható, de előfordul, hogy kórházi befekvés, infúzió és vénás antibiotikum szükséges.
A gyógyulás ismételt laborvizsgálattal állapítható meg, ha a vizeletben kórokozó nem mutatható ki és a gyulladásos paraméterek is visszahúzódtak. Fokozott higiénés szabályok betartásával, helyes öltözködési szokásokkal, a felfázás kerülésével a betegség kockázata csökkenthető. Ha viszont sokszor fordul elő akut pyelonephritis, akkor nefrológiai kivizsgálás és gondozás válhat szükségessé.
Általában akut vesemedence-gyulladásból alakul ki, de jelentkezhet lappangva, egyéb súlyos alapbetegség következményeként is. Ha a kór kezeletlen marad, vagy hosszú ideig fennáll, akkor súlyos vesekárosodás alakulhat ki.
A krónikus vesemedence-gyulladás vizsgálata
A laborvizsgálatok mellett CT, izotópvizsgálatra is sor kerül, hogy a fenntartó elváltozásra fény derüljön.
A krónikus vesemedence-gyulladás kezelése
Az alapbetegség kezelése nagyon fontos, illetve műtéti megoldásra is sor kerülhet, ha a gyulladás fenntartásában anatómiai eltérés mutatkozik. Illetve az antibiotikum kúra egy-két hónapig, vagy akár fél évig is szükséges lehet.
Mivel a krónikus gyulladás hátterében sok esetben egyéb urológiai betegség (pl: hólyaghurut), áll, így fontos szakorvos felkeresése, hogy a kiváltó okok terápiája mielőbb elkezdődhessen.
Kapcsolódó cikkek, melyek érdekelhetik Önt:
Jelentkezzen be urológushoz!
Véleményeket a doktor úrról itt olvashat >> Rendelés típusa: Rendelés helye: 1147 Budapest, Csömöri út 18. Telefonszám: +36 30 512 1375 Téma szakértője
Dr. Kállai László
Az Ostrom utcai rendelőknek otthont adó épületen teljes felújítást végzünk, hogy egy kellemes környezetben fogadhassuk a gyógyulni vágyókat. A felújítással kapcsolatos kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!
A felújítás ideje alatt a rendelők zavartalanul működnek!
Köszönettel:
Prima Medica Egészségközpontok