A hirtelen érkező vizelési inger, ami gyakran együtt jár a gyakorisággal is, sokszor a stressz miatt jelentkezik. Ugyanakkor dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa szerint azonban a tünetnek több más oka is lehet, például húgyúti fertőzés – ezért is fontos a kivizsgálás és szakszerű kezelés.
A vizelést, mint biológiai folyamatot számos tényező befolyásolja, például a gerincvelő menti idegek, az agyműködés, és természetesen a pszichés állapot is. Hogy miért tör ránk a hirtelen vizelési inger, amikor feszültséget érzünk, arra nincs pontos magyarázat, de vannak elképzelések. Amikor nyugodtak vagyunk, a megtelt húgyhólyag küld egy „üzenetet” az agynak arról, hogy szükségessé vált a vizelés, aminek hatására az agy „üzen” a hólyagnak az összehúzódásról, a külső záróizmoknak pedig az ellazulásról – vagyis lehetővé teszi a vizelést. Ez a késztetés normál körülmények közt rövidebb-hosszabb ideig visszatartható. Stresszhelyzetben azonban a szervezet alkalmazkodik az „üss vagy fuss” parancshoz és mivel ebben az állapotban a mellékvese több adrenalint kezd termelni, elképzelhető, hogy ennek hatására arra is fokozódik a késztetés, hogy ürítsünk.
Mindesetre, ha tisztában vagyunk vele, hogy a stressz okozza a hirtelen érkező vizelési ingert, érdemes pszichés segítséget keresni, illetve a konkrét helyzetben figyelem eltereléssel vagy vizualizációval próbálkozni.
A gyakori vizelési inger gyakran együtt jár hirtelen jövő, erős, parancsoló vizelési ingerrel, késztetéses vizelet-visszatartási panasszal, ritkábban fájdalmas, csípős vizeléssel, vizelés előtt, közben, után jelentkező görcsös hólyagtáji- és/vagy húgycső fájdalommal, véres vizelettel. Az esetek egy részében a kísérő tünetek alapján következtetni lehet a panaszok okára is. A kivizsgálás célja tehát elsősorban az, hogy sorra vegyük a nyilvánvaló és a ritkább okokat, amelyekbe természetesen a pszichés tényezők is beletartoznak.
- A sürgető és/vagy gyakori vizelési inger kivizsgálására azért is kell sort keríteni, mert valóban számos eredője lehet – hangsúlyozza dr. Rákász István, az Urológiai Közpint urológusa. – Szükség van tehát fizikális vizsgálatra, ultrahangra, a vizelet laborvizsgálatára. Mindezek mellett bizonyos esetekben speciális laborvizsgálatok, vizeletáramlás-mérés, urodinámia, húgycső- és húgyhólyag-tükrözés, röntgen-vizsgálatok, CT is szóba jöhet, hogy felállítsuk a pontos diagnózist, amire aztán hatékony kezelés épülhet, és a páciens megszabadulhat ettől a kellemetlen, sokszor fájdalmas és az életminőséget is befolyásoló panasztól.
Forrás: Urológiai Központ (www.urologiaikozpont.hu)
Véleményeket a doktor úrról itt olvashat >>
Rendelés típusa:
Rendelés helye: 1147 Budapest, Csömöri út 18.
Telefonszám: +36 30 512 1375
További véleményekNagyon tetszett, hogy keveset kellett várni, gyors és hatékony volt a vizsgálat. Ajánlom másnak is!
Az Ostrom utcai rendelőknek otthont adó épületen teljes felújítást végzünk, hogy egy kellemes környezetben fogadhassuk a gyógyulni vágyókat. A felújítással kapcsolatos kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!
A felújítás ideje alatt a rendelők zavartalanul működnek!
Köszönettel:
Prima Medica Egészségközpontok